Global Shine Team

Nem kell vállalkozónak születned. Elég, ha hajlandó vagy megtanulni azzá válni.

A Global Shine Team egy Forever Living üzleti közösség, ahol több mint húsz év tapasztalata, személyes mentorálás, egy támogató közösség és egy több mint tíz éve működő online rendszer segít abban, hogy ne a nulláról kelljen felépítened a saját üzletedet.

Mielőtt azonban továbbmész, valamit szeretnék tisztázni.

A Magam mellett nem a hálózatépítésről szól. Nem azért hoztam létre, hogy az önismereti programokon keresztül bárkit rábeszéljek a Foreverre. A kettő két teljesen különálló terület.

De lenne valami nagyon furcsa abban, ha egy olyan oldalon, amely arról szól, hogyan tudsz változtatni az életeden, én elhallgatnám azt, ami az enyémet alapjaiban változtatta meg.

Több mint húsz éve hálózatépítésből élek.

Ebből neveltem és iskoláztattam a gyerekemet. Ebből teremtettem meg az anyagi biztonságomat. Vettem lakást, autót, bejártam a világot, és olyan lehetőségeket éltem meg, amelyek alulfizetett alkalmazottként korábban elérhetetlennek tűntek.

Rex Maughan, a Forever alapítója két olyan gondolatot is megfogalmazott, amelyek számomra ma is fontosak:

„A világ szegényein úgy tudunk a legjobban segíteni, ha nem szaporítjuk a számukat.”

„A legtöbb betegség egyik okozója az üres pénztárca.”

Lehet önismeretről, szabadságról, célokról és egy jobb életről beszélni, de közben nem tehetünk úgy, mintha a pénz nem számítana.

Számít.

Az anyagi biztonság választási lehetőséget, mozgásteret és szabadságot ad.

Ezért kapott helyet a Global Shine Team a Magam mellett oldalon.

Nem azért, mert szerintem mindenkinek hálózatépítőnek kell lennie.

Hanem azért, mert nem szeretném helyetted eldönteni, hogy neked érdemes-e megismerned ezt a lehetőséget.

Én sem vállalkozónak indultam

Alulfizetett és túlterhelt alkalmazott voltam, közben egy kisgyereket neveltem.

Nem volt vállalkozói múltam. Nem volt tőkém. Nem volt mögöttem olyan családi vagy anyagi háttér, amely lehetővé tette volna, hogy egyszerűen felmondjak, aztán majd lesz valami.

Dolgoznom kellett. Gondoskodnom kellett a gyerekemről. Meg kellett élnünk.

Amikor találkoztam a Foreverrel, nem vállalkozást kerestem.

És nem úgy éltem meg, hogy megtaláltam „életem nagy lehetőségét”.

Egyszerűen azt éreztem:

Ezt nem merem kihagyni.

A meglévő alkalmazotti munkám és a gyereknevelés mellett kezdtem el felépíteni valami újat. Tanultam, próbálkoztam, hibáztam, fejlődtem.

És közben az alkalmazottból vállalkozó lett.

„Persze. Neked sikerült.”

Ma sok sikeres embert látok a Foreverben, aki már előtte is sikeres volt.

Vállalkozókat. Orvosokat. Vezetőket. Olyan embereket, akiknek már volt üzleti tapasztalatuk, kapcsolatrendszerük vagy biztos egzisztenciájuk.

Könnyű rájuk nézni, és azt gondolni:

„Persze. Neki megvolt hozzá minden.”

Ha te is ezt gondolod, akkor én pont az ellenpélda vagyok.

Nem voltam vállalkozó. Nem volt komoly anyagi hátterem. Nem volt valaki mögöttem, aki finanszírozta volna az álmaimat.

Volt egy állásom, egy kisgyerekem, rengeteg kötelezettségem, és egy döntésem, hogy megpróbálom.

Nem kell vállalkozónak születned ahhoz, hogy megtanulj vállalkozóként gondolkodni.

És mit fognak szólni mások?

Szerintem ez az egyik legnagyobb akadály, amiről ritkán beszélünk.

Nem feltétlenül attól félsz, hogy képes lennél-e rá.

Hanem attól, hogy mit gondolnának rólad mások, ha belevágnál.

Van egy rendes állásod. Kialakult rólad egy kép. És akkor egyszer csak a munkád mellett elkezdesz valami egészen mást is építeni.

„Te is Foreverözöl?”

„Most komolyan MLM?”

„Téged is beszerveztek?”

Vagy akár:

„Mónika téged is beszervezett a szektába?”

Igen. Lehet, hogy valaki ezt fogja mondani.

De mielőtt egy másik ember véleménye miatt eldöntöd, hogy valamit meg sem próbálsz, tegyél fel magadnak egy kérdést:

Azok az emberek, akiknek a véleményétől most félsz, fogják élni helyetted azt az életet, amiről miattuk esetleg lemondasz?

A munka tényleg csak egy szükséges rossz?

Sokunk úgy nőtt fel, hogy dolgozni kell, mert valamiből meg kell élni.

Felkelünk. Dolgozunk. Megkapjuk a fizetésünket. Kifizetjük, amit ki kell. A következő hónapban pedig kezdjük elölről.

De mi van akkor, ha neked ez kevés?

Lehet, hogy szereted a munkádat, csak szeretnél többet keresni.

Lehet, hogy több szabadságot szeretnél.

Lehet, hogy valamit végre saját magadnak szeretnél felépíteni.

Lehet, hogy egyszer szeretnél kilépni az alkalmazotti létből.

Vagy egyszerűen csak szeretnéd megtudni, mire lennél képes, ha adnál magadnak egy esélyt.

És az is lehet, hogy te pontosan jól vagy ott, ahol vagy.

Akkor nincs mit megjavítani.

Ez nem mindenkinek való.

De vajon neked való?

Nem az a legfontosabb kérdés, hogy tudsz-e értékesíteni.

Nem az, hogy voltál-e már vállalkozó.

Nem kell tudnod közösséget építeni.

És nem kell most eldöntened azt sem, hogy egyszer ebből szeretnél-e élni.

Először sokkal egyszerűbb kérdéseket érdemes feltenned magadnak.

Mit szeretnél megváltoztatni?

Mire vágysz?

Mennyi időt tudsz és akarsz beletenni?

Mit jelentene neked egy pluszjövedelem?

És mit jelentene az, ha egyszer valódi választási lehetőséged lenne abban, hogyan dolgozol és hogyan élsz

Nézzük meg, hogy neked való-e

Nézzük meg, hogy a te élethelyzetedhez, személyiségedhez és céljaidhoz illeszkedhet-e ez az út.

    Adataid

    1. Mivel foglalkozol jelenleg?

    Alkalmazott vagyokVállalkozó vagyokAlkalmazott és vállalkozó is vagyokGyermek mellett vagyok otthonJelenleg nem dolgozomEgyéb, éspedig:

    2. Mennyire vagy elégedett a jelenlegi munkáddal?

    Teljesen elégedett vagyokSzeretem a munkámat, de a jövedelmemnek van egy felső határa, ezért szeretnék mellé egy másik bevételi forrástAlapvetően szeretem, de több szabadságra vagy rugalmasságra vágyomEgyre kevésbé érzem jól magam benneKifejezetten szeretnék váltani

    3. Min szeretnél leginkább változtatni?

    Többet is megjelölhetsz.

    A jövedelmemenAz anyagi biztonságomonA munka és a magánélet arányánA szabadidőm mennyiségénA munkám kötöttségeinSzeretnék valamit saját magamnak felépíteniHosszabb távon szeretnék kilépni az alkalmazotti létbőlEgyéb, éspedig:

    4. Mit jelentene számodra egy saját vállalkozás?

    Pluszjövedelmet a jelenlegi munkám mellettNagyobb anyagi biztonságotTöbb szabadságotHosszabb távon a fő megélhetésemetÖnállóságot és valamit, ami az enyémMég nem tudom, csak kíváncsi vagyok

    5. Hetente reálisan mennyi időt tudnál egy saját vállalkozás felépítésére fordítani?

    Heti minimum 5 órátHeti 5–10 órátHeti 10–15 órátHeti 15–20 órátHeti 20 óránál többet

    6. Hogyan viszonyulsz ahhoz, ha a befektetett munkád eredménye nem azonnal jelentkezik?

    Elfogadom, hogy valaminek a felépítéséhez idő kellNehéz számomra, de tudok rajta dolgozniGyors eredményekre van szükségem ahhoz, hogy motivált maradjakNem tudom, még nem voltam ilyen helyzetben

    7. Ha az első hónapokban kevesebb eredményt látnál, mint amennyit reméltél, mit tennél?

    Folytatnám, tanulnék, és megnézném, min kell változtatnomAdnék neki még időt, ha látom, hogy van értelmeValószínűleg elveszíteném a motivációmatAbbahagynám

    8. Volt már korábban személyes tapasztalatod hálózatépítéssel vagy MLM-mel?

    Igen, pozitívIgen, negatívVoltak jó és rossz tapasztalataim isNem, még soha nem próbáltam

    9. Mi tartana vissza leginkább attól, hogy hálózatépítésbe kezdj?

    Többet is megjelölhetsz.

    Mit gondolnának rólam másokAz MLM megítéléseFélek attól, hogy értékesítenem kellNem szeretnék ismerősöket „beszervezni”Nem érzem magam vállalkozó típusnakNincs elég időmFélek a kudarctólNem tudom, hogyan kellene elkezdeniSemmi különösebbEgyéb, éspedig:

    10. Ha biztosan tudnád, hogy senki nem fog elítélni érte, kipróbálnád a hálózatépítést?

    IgenValószínűleg igenNem tudomValószínűleg nem

    11. Mi segítene leginkább abban, hogy biztonságban érezd magad az induláskor?

    Többet is megjelölhetsz.

    Személyes mentorálásKonkrét, lépésről lépésre követhető útmutatásEgy már működő online rendszerTámogató közösségKépzésekTermékismeretAnnak pontos megértése, hogyan lehet ebből jövedelmet építeniEgyéb, éspedig:

    12. Ha három év múlva pontosan ugyanott tartanál, ahol most, elégedett lennél vele?

    IgenValószínűleg igenNem tudomValószínűleg nemEgyértelműen nem

    Miért a Global Shine Team?

    Mert egy regisztráció önmagában még nem épít fel semmit.

    És egy jó termék sem tanít meg vállalkozást építeni.

    Ha hozzánk csatlakozol, nem a nulláról kell elindulnod.

    Megkapod több mint húsz év saját tapasztalatát és személyes mentorálását.

    Megkapod egy támogató közösség segítségét.

    És megkapsz valamit, amit különösen nagy értéknek tartok:

    egy több mint tíz éve működő, kidolgozott online rendszert, amelyet külön díj nélkül használhatsz a saját üzleted építéséhez.

    Nem neked kell nulláról kitalálnod, hogyan építs fel mindent.

    Nem neked kell éveket töltened azzal, hogy próbálkozol, mi működik és mi nem.

    Van egy kész, kipróbált háttér, amelyre már az első naptól támaszkodhatsz.

    A Global Shine Team számomra erről szól:

    tapasztalat, mentorálás, működő rendszer és közösség.

    Nem kapsz egy regisztrációs linket azzal, hogy „akkor sok sikert”.

    Segítünk megtanulni azt, amit ma még nem tudsz.

    Nem az én utamat kell lemásolnod.

    A sajátodat kell felépítened. Mi abban segítünk, hogy ne kelljen hozzá mindent neked kitalálnod.

    Kinek való?

    Neked való lehet, ha

    • szeretnél több pénzügyi mozgásteret,
    • valamit saját magadnak is felépítenél,
    • fontos számodra a szabadság,
    • hajlandó vagy tanulni,
    • tudsz hosszabb távon gondolkodni,
    • és hajlandó vagy tenni azért, amit szeretnél.

    Nem neked való, ha gyors pénzt keresel munka nélkül.

    Hogyan kezdj bele?

    1. Csatlakozás

    Ha úgy érzed, szeretnéd elkezdeni, itt tudsz hozzám és a Global Shine Teamhez csatlakozni.

    2. Ismerd meg a termékeket

    Ha először arra vagy kíváncsi, milyen termékekre épül az üzlet, itt tudod megismerni őket.

    3. Építsd fel velünk

    Itt nincs szükség újabb linkre. A regisztráció után kezdődik a közös munka. Megkapod a rendszerünket, az induláshoz szükséges segítséget, a mentorálást és a közösséget.

    Nem kell mindent tudnod az első napon. Nem kell vállalkozónak érkezned. Elég, ha hajlandó vagy megtanulni azzá válni.

    A döntés a tiéd.

    Nem szeretnélek meggyőzni arról, hogy ez neked való.

    Azt szeretném, hogy legyen elég információd ahhoz, hogy ezt te tudd eldönteni.

    Ha nem neked való, menj tovább nyugodtan a Magam mellett más részeire.

    Ha viszont valami megmozdult benned, nézd meg közelebbről.

    És ne mások véleménye döntse el helyetted, milyen lehetőséget adsz saját magadnak.